Hírek

21 már. 2019

NYERTÜNK! – ÉS INDUL A JELÖLÉS AZ ÉV FÁJA 2019 VERSENYBE

Három év után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny első helyezettje, így a vetélkedő kezdete, 2010 óta már negyedik alkalommal nyerte el hazánk fája a címet (és először azóta, hogy két fára lehet szavazni). Februárban több mint 310 ezren szavaztak Európa szerte a kedvenc fájukra, ebből a Havi-hegyi mandulafa 45 132 szavazatot szerzett. A második helyet szoros versenyben az orosz…

16 már. 2019

CIVIL TÉRKÉP: MŰHELYMUNKA ÉS KÉPZÉS

Április 12-13-án (péntek-szombat) az Ökotárs műhelymunkára hívja mindazon civil szervezetek és közösségek képviselőit, akikkel az elmúlt fél év során találkoztunk és beszélgettünk, de minden más érdeklődőt is szeretettel látunk a kétnapos budapesti eseményen.

13 már. 2019

Közös értékeink - a Civilizáció nyilatkozata

Mindenki civil, aki tesz azért, hogy világunk és benne Magyarország jobb és élhetőbb hely legyen, ahol mindenki méltóságát és jogait tiszteletben tartják, és ahol a lemaradóktól sem fordulnak el. Ehhez függetlenségünk megőrzése, a vélemény- és világnézeti szabadság biztosítása kell, a békés, félelem nélküli légkör mindannyiunk érdeke. Ennek megteremtése a mindenkori…

26 feb. 2019

ÚJ PROJEKTÜNK: LIFE TREECHECK

Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával idén év elején vett lendületet a 2022 nyaráig tartó TreeCheck projekt megvalósítása. A cseh testvéralapítványunk, a Nadace Partneství irányításával és a négy visegrádi ország nyolc szervezetének közreműködésével indított kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a városi hősziget-hatás csökkentéséhez a zöld infrastruktúra fejlesztése révén, és így…

14 feb. 2019

Új közösségek és fejlesztések a KÖZ-SZER-VEZ Programban

Negyedik évébe lépett a KÖZösség-SZERvezés-VEZetés program. Idén is bővítettük az együttműködő közösségek körét, most 16 közösségszervezőnek és csoportjaiknak tudunk lehetőséget és támogatást biztosítani a helyi problémák feltárásához és sikeres megoldásához.

10 dec. 2018

2018. DECEMBER 10-ÉN EURÓPA-SZERTE MEGMOZDULNAK A CIVIL SZERVEZETEK: NÉLKÜLÜNK NEM MEGY!

70 éve, 1948. december 10-én fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A demokratikus, független civil szervezetek és mozgalmak minden egyes nap rászorulók milliói számára nyújtanak segítséget vagy szolgáltatásokat, mozgósítják az embereket és kiállnak a közügyekért azért, hogy hozzájáruljanak a Nyilatkozatban foglaltak megvalósításához és érvényre juttatásához.

5 dec. 2018

CIVIL TÉRKÉP: TALÁLKOZÓK ÉS RENDHAGYÓ ESTEK

Új projektünk elindítása, szeptember eleje óta az Ökotárs munkatársai az országot járva 21 településen összesen 42 civil szervezet és közösség képviselőivel találkoztak és készítettek interjút, hogy felmérjék a helyi és regionális civil együttműködés lehetőségeit, a szükségleteket és akadályokat. 

28 nov. 2018

A civil szektor helyzetét elemezte az EU Alapjogi Kollokviuma

November 26-27-én Brüsszelben immár negyedik alkalommal szervezte meg az Európai Bizottság az Alapjogi Kollokviumot. A nagyszabású, mintegy 400 fő részvételével zajló esemény hívó szavai a „Demokrácia az Európai Unióban” voltak, három fő téma köré csoportosítva: ellenálló és befogadó demokrácia, szabad és erős civil társadalom, szabad és tisztességes választások.

27 nov. 2018

Kilencedik alkalommal hirdeti meg az Invitech az InnoMax pályázatot

Az Invitech Zrt. 2018-ban kilencedik alkalommal, megújult formában hirdeti meg az InnoMax pályázatot – a Magyar Adományozói Fórum (MAF) közreműködésével. A vállalat ezúttal 4 fókuszterület mentén várja az innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználó projektötleteket, melyek társadalmi, közösségi és/vagy ökológiai célt szolgálnak, társadalmilag és/vagy…

Oldalak