CIVIL TÉRKÉP

Legújabb kezdeményezésünkben az országos civil együttműködések, hálózatok bővítése révén szeretnénk segíteni a szektor megerősödését és fejlődését. Célunk, hogy feltérképezzünk és jobban megismerjünk olyan – elsősorban helyi – szervezeteket, csoportokat és aktív közösségeket – „csírákat” –, amelyek eddig nem voltak benne a szélesebb civil „vérkeringésben”.

Az Ökotárs eddigi működése során sokszor tapasztaltuk, hogy a különböző programokban, közös akciókban rendre ugyanazok a szervezetek „bukkannak fel”; vesznek részt, szólnak hozzá –de a végtelenül sokszínű és izgalmas hazai civil szektornak csak a kisebb részét teszi ki ez a kör. Meggyőződésünk azonban, hogy a „kimaradóknak” is hasznára válna a részvétel – ezáltal új közös tapasztalatokra, nézőpontra, tudásra tehetnénk szert, erősíthetnénk egymást. Ez a felismerés indított minket arra, hogy proaktívan tegyünk az eddig látókörünkön kívül maradtak megszólítása érdekében. A Civil Térkép programban ezért a következőket tesszük:

  • meglévő, elsősorban különböző pályázati programjaink során összegyűlt kapcsolatrendszerünkre alapozva kérdőívvel és telefonon megkeresünk vidéken működő szervezeteket és csoportokat, akikkel eddig nem vagy csak régen volt élő kapcsolatunk;
  • „hólabda” módszerrel továbblépve, az ismert szervezetek kapcsolatainak felhasználásával személyes látogatások, találkozások révén további csoportokat kérdezünk meg;
  • feltárjuk a civil együttműködésekben való részvétel akadályait, a nehezítő körülményeket;
  • eszközöket, módszereket dolgozunk ki ezek leküzdésére, és ezeket felkínáljuk az érdeklődő helyi szervezetek, közösségek számára;
  • segítő programokat valósítunk meg;
  • szervezéssel, facilitálással serkentjük a régiós és – végeredményben – országos találkozásokat, a közös pontok megtalálását és a közös akciókat.


Bízunk benne, hogy mindezek révén hosszú távon tartósan működő hálózatok alakulnak, illetve a meglévő koalíciók tagsága, bázisa bővül, és ez hozzájárul ahhoz, hogy a hazai civil társadalom ellenállóbbá, aktívabbá és láthatóbbá váljon. A program nem az „asztalfióknak” készül, azaz gyakorlati megvalósulása, folyamata természetesen nagyban függ a megkeresett szervezetek, a résztvevők visszajelzéseitől, gondolataitól – szívesen vesszük hát bárki bekapcsolódását, keressenek/keressetek elérhetőségeinken!

A Civil Térkép kapcsolódik az Ökotárs korábbi – pályázati és képzési – programjaihoz, és más civil fejlesztőkkel közösen valósítjuk meg: szakmai partnereink az Autonómia Alapítvány, a Civil Kollégium Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország. A program támogatói a Civitates (az Európai Alapítvány Hálózat közös kezdeményezése), a Norvég Nagykövetség és az EU Európa a Polgárokért programja.

Kapcsolat: Faragó Renáta, farago.renata@okotars.hu.