A Zöld 35 színe - könyvismertető

Rendhagyó módon ünnepeljük 20. évfordulónkat. A kerek évforduló alkalmából jelentettük meg "A zöld 35 színe" című interjúkötetet, amely a hazai zöld mozgalom eddig még megíratlan történetének csírája, kiindulópontja lehet. 

„Ezekből az életekből rajzolódik ki a környezetvédő civil törekvések története és mai állapota Magyarországon; nem pontosan tervezett és végrehajtott „ívként”, hanem a maga szerves növekedésében, gyümölcsökkel, elszáradt ágakkal, kitéve a jó és rossz időnek.”(Sólyom László ajánlásából) 

A zöld mozgalom 35 szereplőjével készített életút-interjúkból nemcsak az egyes emberek – és az általuk fémjelzett szervezetek – története, tevékenysége rajzolódik ki, de összeáll a sokszínűségében is valamiféle egységet mutató mozgalom keresztmetszete, pillanatképe, és az az út, amelyet a szervezetek az elmúlt 20-30 évben bejártak. A múlt mellett szó esik a jelen nehézségeiről és küzdelmeiről, meg persze arról, hogy mi is hajtja, motiválja a megkérdezetteket a cselekvésre még ilyen sok idő után is, de nem felejtkezik el a kérdező a jövő kilátásairól, reményeiről sem.

„A civillét színes, szabad, küzdelmes, szegénységben is boldog mindennapjairól mit sem tud a kívülálló, ahogy arról sem, milyen függetlennek és elkötelezettnek lenni egyszerre, elvek mentén élni, és zöld szemüvegen át nézni a világot.” (Mihalicz Csilla bevezetőjéből).

A kötetet az Ökotárs nemcsak a csak a zöldmozgalomban tevékenykedőknek szánja, de a téma kutatói, a közelmúlt történelme, a környezet és a fenntartható fejlődés szűkebb-tágabb kérdései iránt érdeklődő olvasók érdeklődésére is számot tarthat. Az interjúkat ezért bőséges szószedet egészíti ki, eligazítva az olvasót a nevek, szervezetek, fogalmak rengetegében.

A könyv beszerezhető illetve megrendelhető az Ökotárs Alapítvány irodájában: info@okotars.hu, 411-3500. 3675 Ft helyett 1995 Ft

Interjúk:

  • Ámon Ada - Energiaklub
  • Bárdos Ferenc - Életfa Környezetvédő Szövetség
  • Bojtos Ferenc - CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesült
  • Czippán Katalin - Gönczöl Alapítvány
  • Farkas István - Magyar Természetvédők Szövetsége
  • F. Nagy Zsuzsanna - Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata
  • Foltányi Zsuzsa - Ökotárs Alapítvány
  • Dr. Gellér Zita - Vidékfejlesztési Minisztérium
  • Gyulai Iván - Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
  • Hajtmann Ágnes - Levegő Munkacsoport
  • Halmos Gergő - Magyar Madártani Egyesület
  • Dr. Hamar József - Tisza Klub
  • Hartman Mátyás - GATE Zöld Klub
  • Ilosvay György - számos civil szervezet
  • Kalas György - Reflex Környezetvédő Egyesület
  • Kapitány Ákos - Ökobank program
  • dr. Kiss Csaba - EMLA Környezeti Management és Jog Egyesület
  • Lantos Tamás - Ormánság Alapítvány
  • Lukács András - Levegő Munkacsoport
  • Malantinszky Ákos - Pangea Egyesület
  • Móra Viktória - Ökotárs Alapítvány
  • Pánovics Attila - Pécsi Zöld Kör
  • Dr. Pásztor Erzsébet - ELTE Természetvédelmi Klub
  • Pataki Zsolt - Magosfa Alapítvány
  • Sallai R. Benedek - Nimfea Természetvédelmi Egyesület
  • Schmuck Erzsébet - Magyar Természetvédők Szövetsége
  • Simonyi Gyula - BOCS Alapítvány
  • Szalay Tímea - Csalán Egyesület
  • Szilágyi László - HUMUSZ
  • Tömösváry Tibor - Somogy Természetvédelmi Szervezet
  • Trombitás Tibor - Ökoszolgálat
  • Vásárhelyi Judit - Független Ökológiai Központ
  • Vida Viktor - Védegylet
  • Zaja Péter - BME Zöld Kör
  • Zalatnay László - E-misszió Egyesület