AZ ÖKOTÁRS ALAPÍTVÁNY 2019 TAVASZI HÍRLEVELE

45. szám, 2019 TAVASZ

Adód 1%-ával kedvenc fád Európa kedvence is lehet! Adószámunk: 18062427-1-41

További információ:

Móra Veronika
igazgató, Ökotárs Alapítvány
411-3510, move@okotars.hu
www.okotars.hu

„Az Ökotárs Alapítvány nem nyereségérdekelt, politikától független, a környezet állapotának javulásáért és a hazai civil szféra és lakosság környezeti érzékenységének és tudatosságának fejlesztéséért tevékenykedő szervezet.”

NYERTÜNK! – ÉS INDUL A JELÖLÉS AZ ÉV FÁJA 2019 VERSENYBE

Három év után ismét magyar fa lett az Európai Év Fája verseny első helyezettje, így a vetélkedő kezdete, 2010 óta már negyedik alkalommal nyerte el hazánk fája a címet (és először azóta, hogy két fára lehet szavazni). Februárban több mint 310 ezren szavaztak Európa szerte a kedvenc fájukra, ebből a Havi-hegyi mandulafa 45 132 szavazatot szerzett. A második helyet szoros versenyben az orosz Abramtsevói tölgy nyerte el, a harmadik pedig Portugália fája lett. A mandulafa ezúton is köszöni mindenkinek a rá leadott sok-sok szavazatot!

Idén már tizenöt ország vett részt a versenyben, Magyarországot a pécsi Havi-hegyi mandulafa képviselte, mely 2018-ban győzött az Ökotárs Alapítvány által szervezett magyarországi Év Fája versenyen. A fákra február 1. és 28. között a www.treeoftheyear.org oldalon lehetett szavazni. Az eredményre március 19-én a brüsszeli Európa Parlamentben tartott ünnepélyes díjátadón derült fény.

A Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A versenybe a Jurassic Természetismereti és Túraklub jelölte, ezúton köszönjük nekik kitartó lelkesedésüket, a szavazás időszaka alatti kampányolást.

De idén is megmérettethetik magukat azok a fák, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi közösség, a környéken élők életében. Március 21-én, a csillagászati tavasz első napján már indult is a jelölés a 2019-es Év Fája versenybe, és a Föld Napjáig, április 22-ig tart. A korábbi évekhez hasonlóan a http://evfaja.hu/ oldalon keresztül lehet beküldeni a nevezéseket, a fa vagy facsoport történetét és képeit mellékelve. Bárki jelölhet - családok, iskolai osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy munkahelyi közösségek is. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.

A nevezett fák illetve facsoportok közül az versenyt szervező Ökotárs négytagú szakmai zsűrije választja ki azt a 12-15 döntőst, amelyekre a közönség a júliustól októberig tartó voksolás folyamán szavazhat majd – itt fog eldőlni, hogy melyik fa nyeri el a címet ebben az évben. Az Év Fája egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amit a díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek (várhatóan novemberben).

2011 óta a zsűri minden évben kiválasztja a Hős Fát is a döntősök közül. Erre a címre olyan fák vagy facsoportok jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelyek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek, vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnénk – legalább jelképesen – elismerni azok áldozatos munkáját, akik kiállnak a fák, a zöldterületek megmentése érdekében. A verseny döntősei közül partnerünk, az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.

További információ: Tokodi Nóra, tokodi@okotars.hu

 

ÚJ PROJEKTÜNK: LIFE TREECHECK

Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával idén év elején vett lendületet a 2022 nyaráig tartó TreeCheck projekt megvalósítása. A cseh testvéralapítványunk, a Nadace Partneství irányításával és a négy visegrádi ország nyolc szervezetének közreműködésével indított kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a városi hősziget-hatás csökkentéséhez a zöld infrastruktúra fejlesztése révén, és így segítse az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást, és településeink élhetőbbé tételét.

A betonnal, aszfalttal, bitumennel fedett terek, és a cseréppel fedett tetők az egyre gyakoribbá váló meleg napokon különösen felhevülnek. Ilyenkor csapadékból is kevés van, és ha esik is, az esővíz tartósan felszívódni – tehát a város hőmérsékletét csökkenteni – nem képes. Így jön létre a hősziget-hatás. Ezt azonban befolyásolhatjuk, csökkenthetjük, például alacsony hőkibocsátású épületekkel, zöld homlokzatokkal és tetőkkel, illetve a környezet „zöldítésével”: fásítással, a füves területek bővítésével és vízfelületek kialakításával. Azaz olyan felületekkel, amelyeket egykönnyen nem lehet felmelegíteni, így jelentősen elősegíthetik a város hűsítését

A TreeCheck szakértői ezért a projektben kifejlesztésre kerülő szoftver (TreeCheck Pro) és mobilalkalmazás (TreeCheck App) segítségével és tanácsaikkal támogatják egyrészt a várostervezési és döntéshozatali folyamatokat, a helyi hatóságok kapacitásának növelését és az éghajlatváltozással kapcsolatos szabályozási-irányítási eszközök fejlesztését, másrészt pedig a nyilvánosság tájékoztatását és tudatformálását a hősziget-hatás csökkentésének lehetőségeiről.

Az Ökotárs – támaszkodva hasonló témájú korábbi tevékenysége, például a Zöldövezet program tapasztalataira is – budapesti kerületek számára kínál együttműködést a TreeCheck projekttel.

További információ: Tokodi Nóra, tokodi@okotars.hu

 

CIVIL TÉRKÉP: MŰHELYMUNKA ÉS KÉPZÉS

Április 12-13-án (péntek-szombat) az Ökotárs műhelymunkára hívja mindazon civil szervezetek és közösségek képviselőit, akikkel az elmúlt fél év során találkoztunk és beszélgettünk, de minden más érdeklődőt is szeretettel látunk a kétnapos budapesti eseményen.

A képzésen szól lesz a civilségről és civil szerepekről, az aktív közösségek közötti együttműködésről, helyi hálózatok építéséről, a mozgósításról, az érdekérvényesítésről és a helyi ügyekben való részvételről. Hazai partnereink, a Civil Kollégium Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért szakértőinek közreműködése mellett a szomszédos országokból, Szlovákiából és Romániából érkező vendégelőadók fognak kitekintést nyújtani a civil szféra közép-európai helyzetére is.

A képzés a Civil Térkép program első nagyobb, egymás jobb megismerését is szolgáló eseménye, és reményeink szerint a hosszabb távú közös munka nyitánya lesz. Utóbbival célunk, hogy különböző eszközökkel támogassuk a helyi és térségi civil együttműködéseket, az aktív csoportok és szervezetek kis (például néhány településre kiterjedő) hálózatainak alakulását. Úgy gondoljuk, mindez a közös cselekvés és tapasztalatcsere közvetve hozzájárulhat a meglévő koalíciók tagságának, bázisának bővüléséhez, és ezzel az egész hazai civil társadalom ellenállóbbá, aktívabbá és láthatóbbá válásához.

A képzés megszervezését, és a részvevők költségeinek fedezését a Europe for Citizens program támogatja. Jelentkezni az alábbi emailcímen lehet, 2019. április 2-ig.

Bővebb információ: Komenczi Bálint, balint.k@okotars.hu

 

ÚJABB 16 HELYI KÖZÖSSÉGET TÁMOGAT KÖZ-SZER-VEZ PROGRAM

Negyedik évébe lépett a KÖZösség-SZERvezés-VEZetés program. Idén is bővítettük az együttműködő közösségek körét, s most 16 közösségszervezőnek és csoportjaiknak tudunk lehetőséget és támogatást biztosítani a helyi problémák feltárásához és sikeres megoldásához. A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is az ország északkeleti megyéiből érkezett a legtöbb pályázat, s idén is a roma közösségek képviseltetik legnagyobb számban magukat.

Újdonság és mérföldkő a program történetében, hogy idén több, már gyakorlott szervező képes kiterjeszteni a közösségszervezést egy településről kistérségi szintre, így hálózatba összekapcsolva a hasonló problémákkal küzdő szomszédos településeket. Most először lesz lehetőség a főváros agglomerációjába tartozó települések közötti hálózat kialakítására is. A program szakmai partnere a Civil Kollégium Alapítvány – szakértőinek segítségével februárban már le is bonyolítottuk a fejlesztés első állomását jelentő ötnapos (bentlakásos) szervezői alapképzést az újonnan bevont kezdőknek.

Az eddigi sikerekről és a jövőbeli terveinkről a program oldalán olvashat bővebben: kozossegszervezes.okotars.hu

Bővebb tájékoztatás: Kelemen-Varga Roland, kozossegszervezes@okotars.hu

 

KÖZÖS ÉRTÉKEINK – A CIVILIZÁCIÓ NYILATKOZATA

Két éve, 2017 márciusában lépett a nyilvánosság elé a Civilizáció koalíció az első közös állásfoglalással a civil értékek védelmében, tiltakozva a megbélyegzés és az ellehetetlenítés ellen.

Azóta sok minden történt körülöttünk, és sokat dolgoztunk, tettünk mi is - utcai megmozdulásokat, sajtótájékoztatókat, parlamenti tiltakozást, országjáró esteket szerveztünk, online akciókkal mozgósítottunk, jogvédők segítségével bírósági beadványokat készítettünk. De a legfontosabb, hogy ma is együtt és egymásért dolgozunk a civil szervezkedés szabadságának megvédése, a civil értékek népszerűsítése érdekében.

Úgy gondoltuk, hogy ideje megújítani nyilatkozatunkat, leírni, hogy kik vagyunk, miért dolgozunk és mit akarunk elérni. Idén március 15. alkalmával ezért több mint száz szervezet – köztük az Ökotárs – aláírásával közzétettük a „Közös értékeink” című manifesztumot. Ebben követeljük, hogy

  • a kormány állítsa vissza és működtesse a társadalmi részvétel, vita és egyeztetés valódi fórumait, biztosítsa az érdemi civil tájékozódás és beleszólás lehetőségét a döntéselőkészítésben és -hozatalban;
  • a kormány azonnal vessen véget a független civil szervezetek romboló, hazug megbélyegzésének és lejáratásának a közbeszédben;
  • a kormány és intézményei nyílt, átlátható és részrehajlástól mentes elosztási eljárásokkal anyagilag is támogassa a civil szervezeteket fenti feladataik betöltésében;
  • az Országgyűlés haladéktalanul vonja vissza a civileket megbélyegző, munkájukat korlátozó törvényeket (“regisztrációs” törvény, “Stop Soros” csomag), és az érintettek bevonásával vizsgálja felül a civil szervezetek működését szabályozó előírásokat.

A nyilatkozat teljes szövege és az aláíró civilek listája olvasható itt: https://okotars.hu/kozos-ertekeink-civilizacio-nyilatkozata

Bővebb tájékoztatás: Móra Vera, move@okotars.hu