Ökotárs Alapítvány

Három Táj Zöldút

Sopron térsége - a táj, ami körülvesz, hatalmas jelentőségű hazánk szempontjából, hiszen ez a környék a Kárpát-medence kicsiben: minden, ami országunkban megtalálható, az itt bemutatkozik a nyugatról érkezőnek és útravalót ad a távozónak. Az Alpokalja, a mediterrán dombvidék és a legnyugatibb kontinentális sztyepptó hármassága alkotja hazánk nyugati kapuját. A három nagy népcsoport is együtt él a tájban: a magyar mellett erős a horvát és a német (poncichter) hagyományőrzés.

A Castanea (Szelídgesztenye) Környezetvédelmi Egyesület 1991 óta működik. Közhasznú civil szervezetként a Sopron környéki táj és a benne élők egészségéért, harmonikus együttéléséért szervezzük sokszínű programjainkat. Az évkör jeles napjai, előadások, bemutatók, kiadványok, családi séták, tanfolyamok és az Árnika Erdei Iskola programjai alkotják a "Szeretem ezt a tájat" tevékenységcsokrot. Részt veszünk a soproni Városi Erdő kezelésében, gyűjtjük a hagyományos gyümölcsfajtákat, újraélesztjük a környék forrásait és a város közösségeivel Sopron évfordulójára idén 730 fát ültetünk el.

2005-ben az Ökotárs Alapítvány támogatásával kezdtük el a Sopron környékét bemutató Három Táj Zöldút terveinek kidolgozását. 2006-ban elkészült a környék magyarországi és ausztriai településeinek látnivalóit, nevezetes rendezvényeit, lehetséges résztvevők címeit összefogó tanulmány, melyben kerestük a csatlakozási lehetőségeket az Ausztriai kerékpáros, lovas és gyalogos úthálózathoz.

2007-ben a Soproni Hegység Natúrpark, melynek alapító tagjai vagyunk, együttműködési megállapodást kötött a szomszédos Lánzséri és Rozália Hegység Natúrparkokkal, és Asztalfő címmel közös programot kezdett, melynek célja éppen a vidékfejlesztés által kialakítható közös ökoturisztikai ajánlat megvalósítása.

A Soproni Gyermek- és Ifjúsági Táborban létrehoztuk a Három Táj Zöldút központját, melyhez Napsugár Energetikai Tanösvény, Gyógynövénykert, Erdő Háza bemutatóhely, Madárbarát Kert és Élőépítészeti bemutató kapcsolódik. A tájat és a leendő zöldút központját nemzetközi és hazai környezeti nevelési találkozókon mutattuk be, és részt vettünk az Ökotárs Alapítvány által szervezett Zöldút találkozókon. Megbeszéléseket folytattunk az érintett települések lelkes iparosaival, szolgáltatóival és a Sopron-Fertőd Kistérségi Társulás vezetőjével. Szeretnénk e kis csoportokat összehozni és egy, a tájért közösen dolgozó közösséget alkotni, mely a most épülő kerékpárutak felhasználásával, fasorok ültetésével és együttes rendezvényekkel a közeljövőben megvalósítja a Három Táj Zöldutat. Ezzel végre élő összeköttetés létesül a soproni táj három része között.

Jövőbeni terveink: egy közös képzést szeretnénk kidolgozni a Sopron-Fertőd kistérséggel és a civil fórummal közösen a „Három Táj Zöldút értékeinek megismertetése és fönntarthatósága” címmel. Tájunk legidősebb zöldútján minden évben szeretnénk egy Zöldút rendezvényt tartani, mely akár országos zöldút rendezvénnyé is kinőheti magát. Az 1754-ben ültetett 2,3 km hosszú nagycenki hársfasor adna otthont a rendezvénynek minden év hársvirágzásakor.

Bővebb információ: www.castanea.hu
Koordináló szervezet: Castanea Környezetvédelmi Egyesület
Elérhetőség: castanea@castanea.hu
Kapcsolattartó: Szabó Mikós
Telefon: +36 99 788 904