Tanulmány a szervezetek fenntarthatóságáról - 2016

Akció és alkalmazkodás: az európai és eurázsiai térség civil szervezetei megmozdulnak, összefognak, de alkalmazkodnak is a romló működési feltételekhez

Washington, D.C. & Budapest – A civil szervezetek és egyének szerte Európában és Eurázsiában egyre jobban megtanulják, hogy hogyan dolgozzanak korlátozó külső környezetben: új utakat keresnek az érdekérvényesítésre, az állampolgárok mozgósítására és források szerzésére. A Közép-Kelet-Európa és Eurázsia Civil Fenntarthatósági Indexének 2016-os kiadása – melyet az USA Tengerentúli Fejlesztési Hivatala, az USAID minden évben helyi partnerekkel együttműködésben készít – megállapítja, hogy több országban, például Magyarországon, Oroszországban, Azerbajdzsánban és Macedóniában is érzékelhető volt a demokrácia gyengülése. Ez egyaránt fenyegeti a civil szervezetek fenntarthatóságát és az állampolgárok olyan alapvető szabadságjogait, mint az egyesüléshez, a gyülekezéshez és a szólásszabadsághoz való jog. A Macedóniától Lengyelországig megfigyelhető tömegtüntetések bizonyítják, hogy a közügyekben tartott demonstráció 2016-ban is fontos eszköz volt a nyilvánosság és a döntéshozók figyelmének felkeltésére.

A civil szervezetek fenntarthatóságát a térség sok országában aláássa az anyagi forrásokhoz való hozzáférés hiánya és a romló működési feltételek. Ugyanakkor az ezévi jelentés arra is rávilágít, hogy újító megoldások révén a civilek haladást értek el a pénzügyi több lábra állás terén. Miközben a kormányok korlátozzák a külföldi forrásokhoz való hozzáférést és csökkentik a civilek állami támogatását, a szervezetek egyre inkább a közösségi finanszírozáshoz és más alternatív eszközökhöz fordulnak. A tapasztalatok alapján bővül azon ügyek köre, amelyekre sikerrel lehet közösségi támogatást gyűjteni: a korábban is jellemző szociális, környezetvédelmi és kulturális tevékenységek mellett most már az érdekérvényesítés és a jogvédelem is ide tartozik. Más körülmények között viszont a kormányzati intézkedések szinte ellehetetlenítik a civil szervezetek működését: Azerbajdzsánban például (nemhivatalos felmérések szerint) a szervezetek legalább kétharmada felfüggesztette tevékenységét az elmúlt években, és a még túlélők is elveszítették munkatársaik nagy részét a pénzhiány miatt.

A Közép-Kelet-Európa és Eurázsia Civil Fenntarthatósági Indexe immár 20 éve a térség 24 országában vizsgálja a nonprofit, civil szervezetek fejlődését és előrehaladását. A legfrissebb kiadás a 2016-os év fejleményeit mutatja be, számba véve a civil szektor belső és külső környezetét illetve működésének sajátosságait a jogi környezet, a szervezeti kapacitás, a pénzügyi életképesség, az érdekérvényesítés, a szolgáltatásnyújtás, az infrastruktúra és a társadalmi elismertség szempontjából. A jelentés bemutatja és pontozással értékeli a civilek helyzetét külön-külön az egyes országokban és átfogóan az egész térségre vonatkozóan egyaránt.

Az Magyarországról szóló fejezet elkészítésében idén is az Ökotárs Alapítvány volt az USAID partnere.

A teljes jelentés letölthető angolul innen: http://www.usaid.gov/europe-eurasia-civil-society, a magyar fejezet pedig az honlapunkról is.