Év Adományozottja
Az Ökotárs adományi bizottsága a lényeges környezeti problémákra választ kereső, példaértékű és újító megoldásokat jutalmazza. A díjjal a véghezvitt programok sikerei mellett az átlátható, nyílt adomány-felhasználást is elismerjük.
2009
- Védegylet: a Védegylet számos sikeres projektet valósított meg fennállása óta, a kapott támogatásokat kiemelten átlátható módon használták fel.
2008
- Kerekerdő Alapítvány: az alapítvány újszerű kezdeményezései révén a térség jelentős szervezetévé vált az elmúlt 10 évben. A díj elnyerésében komoly szerepet játszott a Kerekerdő azon innovatív projektjének elindítása és eredményes lefolytatása, mely elősegíti a környezetvédelem szempontjainak érvényesítését és a különböző csoportok (önkormányzatok, gazdálkodók) bevonását az erdészeti tervezés folyamatába.
2006
- SZIKE (Személyes Környezetvédők Egyesülete): A SZIKE elsősorban az M0-s körgyűrű továbbépítésének engedélyezése körüli visszásságok feltárása kapcsán vált ismertté. A jelentős számú média-megjelenés – és a hirtelen jött népszerűtlenség – sajnálatos módon teljesen elnyomta az egyesület kiemelkedő, értékes környezetvédelmi tevékenységét. A SZIKE innovatív kezdeményezéseivel, programjai professzionális végrehajtásával, valamint adományaik megbízható, átlátható felhasználásával érdemelte ki díjat.
- Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület: A Csalán hosszú évek óta jelentős szerepet játszik Veszprém és környéke környezet- és természetvédelmi programjainak elindításában és fenntartásában. A fogyasztóvédelem és a környezeti nevelés területén végzett munkájáért, valamint a térségben egyedülálló faültetési programjáért kapta meg a díjat. 2008 Kerekerdő Alapítvány A szombathelyi Kerekerdő Alapítvány erdészeti területen a térség jelentős szervezetévé vált az elmúlt 10 évben. A díjat azért kapták, mert elősegítették a környezetvédelmi szempontok érvéneyesítését az erdészeti tervezés folyamatában valamint sikeresen vonták be a különböző érintetteket (önkormányzatok, gazdálkodók).
2005
- A Reflex Környezetvédő Egyesület Győr azbesztmentesítéséért kapta az elismerést.
Zöldövezet Díj
A legsikeresebb pályázatok elismerésére 2007-ben a MOL és az Ökotárs Alapítvány Zöldövezet Díjat alapított, amelyet évente adnak át annak a közösségnek, amelyik a leghatékonyabban, a leginkább környezetbarát módszerekkel és a legsikeresebb közösségi esemény keretében a legszebb zöldfelületet hozta létre. A díj pénzjutalommal is jár, a MOL a pályázaton korábban már elnyert összeggel egyező mértékű adományban részesíti a nyertes szervezetet. A Zöldövezet Díj tervezésére a vállalat pályázatot hirdetett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói számára. A cél az volt, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a Zöldövezet Program lényegét jelenítik meg. Közülük a legkiválóbb munka elkészítőjének műalkotását kapják a Díjat elnyerő közösségek.
Eddigi Díjazottak
- 2011: Vértesboglár Tűzoltó Egyesület
- 2010: Szépbánya Egyesület
- 2009: Pontes közhasznú Egyesület
- 2008: Vadvirág Egyesület
- 2007: Mihálygergéért Alapítvány
Valódi Civil Partnerségért Díj - Az Év civilbarát Intézménye
Erre az elismerésre civil szervezetek olyan helyi – önkormányzati vagy területi – közigazgatási intézményeket jelölhetnek, amelyek a civil szféra irányába tanúsított, követendő magatartásukkal mások számára is példát mutatnak.
2009
- Kunadacs község: Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete jelölése nyomán Kunadacs kapta meg a 2009-es díjt. A civil-közigazgatási együttműködés Kunadacson nem új keletű; 1997-től eseti jelleggel már együttműködött a helyi önkormányzat több civil szervezettel, 2002-től azonban egy strukturált kapcsolatfelvétel és összefogás indult, amelynek keretében – közművelődési feladat-ellátásra szerződve – az Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete és az önkormányzat szorosabbra fűzte viszonyát. Kunadacs önkormányzata a térségben egyedülálló módon, új keretbe helyezte a civilekkel való partnerséget, és rendeletet alkotott a közösségi színtér civil szervezetek általi működtetésére, amely a helyiek életében fontos szerepet játszó programok szervezése, a közösségi élet felpezsdítése mellett az egész térség működésére is kihat (pl. Phare támogatással létrehozott térségi mosoda).
2008
- Nádasd Község Polgármesteri Hivatala: A Közösségfejlesztők Egyesülete által jelölt önkormányzat azért kapta meg a kitüntető elismerést, mert egy településfejlesztési koncepció megalkotásának teljes folyamatába bevonta a helyben élőket, innovatív, hazánkban nem sokszor alkalmazott módszerekkel.
2007
- I. díj: XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata a Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesülete jelölése alapján.
- Különdíj: Szentgotthárd Önkormányzata a Védegylet jelölése alapján
2006
- I. díj: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal – jelölő szervezet: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány,
- II. díj: Szécsény Város Önkormányzata – jelölő szervezet: Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete
- III. díj: Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség – jelölő szervezet: Reflex Környezetvédő Egyesület.

