Az Ökotárs Alapítvány számára felajánlott adomány kiemelkedően közhasznú szervezet részére nyújtott közcélú támogatás, melynek másfélszerese elszámolható az adózás előtti eredmény csökkentéseként. Tartós adományozás esetén további kedvezmények vehetők igénybe.
Természetbeni támogatását is szívesen fogadjuk, melyre ugyanezen kedvezmények érvényesek.
Működésünk során számos külföldi, illetve hazai alapítvány, szervezet és vállalat bízta meg az Ökotárs Alapítványt a magyar környezetvédelmi szektornak adandó adományok szétosztásával:
Amerikai alapadományozóink, a German Marshall Fund of the U.S., a Rockefeller Brothers Fund, a Charles Stewart Mott Foundation és néhány kisebb alapítvány rendszeres támogatása adta adományi keretünk legnagyobb részét, amelynek szétosztásáról az Ökotárs Alapítvány hazai kuratóriuma teljes önállósággal, szabadon dönt.
2000-től a holland lottóbevételeket kezelő alapítvány, a Stichting DOEN bízott meg bennünket a közép-európai szervezeteknek szánt támogatási keret adminisztrálásával.
1997–1998-ban lebonyolítói voltunk a Központi Környezetvédelmi Alap közcélú „h” kerete pályázati programnak.
1998-ban részt vettünk a Világbank Környezeti Alapjának (Global Environmental Facility) támogatásával megvalósuló ózonprogramban társadalmi szervezetek kampányait, akcióit támogattuk.
1995–1996-ban a NOVEM, a holland állami energiahatékonysági ügynökség energiahatékonysági pályázati programját bonyolítottuk le.
Közös pályázati rendszert működtetünk szlovák és cseh társalapítványainkkal, az Osztrák Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából, az energiaügyekkel foglalkozó környezetvédő szervezetek számára.
Az egyesült államokbeli PEW Charitable Trust adományának köszönhetően cigány és zöld szervezetek közös vidékfejlesztési programjait valamint határon átnyúló együttműködések megvalósítását támogattuk.

