Van adószámunk

Megszülettek az első bírósági végzések az Ökotárs-konzorcium adószámainak ügyében

Hétfőn kapta kézhez az Ökotárs Alapítvány a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, mely szerint a bíróság kitűzte a tárgyalást az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia Alapítvány és a DemNet Alapítvány – adószám-felfüggesztésének ügyében. A bíróság egyben a NAV adószám alkalmazását felfüggesztő határozatainak – melyet az adóhatóság a KEHI megkeresésére hozott – végrehajtását felfüggesztette a per jogerős befejezéséig. (A Kárpátok Alapítvány esetében mindez már januárban megtörtént.) Ennek köszönhetően tovább működhet mind a négy alapítvány és nem lehetetlenülnek el az általuk segített civil tevékenységek sem - többek közt több száz szervezet támogatása az emberi jogok és a környezet védelme érdekében, a helyi közösségek megerősítéséért, a hátrányos helyzetű gyerekek és perifériára szorított társadalmi csoportok megsegítéséért.

Nem ez volt az első bírósági döntés, amely az Ökotárs panaszait objektíven ítélte meg: pontosan egy hónappal ezelőtt állapította meg a Budai Központi Kerületi Bíróság, hogy a rendőrség szeptember 8-i házkutatása az alapítványnál törvénytelen volt, mert „hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás pedig nem volt folyamatban.” Akik szeretnének bővebben tájékozódni az Ökotárs tevékenységéről, a „norvég ügy” részleteiről és az Ökotárs ellen felhozott vádak valóságtartalmáról, azok számára hasznos lehet a honlapunkra felkerült tájékoztató